Sárkányok tánca (12 page)

Amikor felébredt, már hajnalodott. A lovak kitartóan baktattak előre, a hintó nyikorgott és billegett közöttük. Tyrion hüvelyknyire elhúzta a függönyt, hogy kinézzen, de nem nagyon volt látnivaló az okkersárga mezőkön, a csupasz, barna szilfákon és magán a széles, kövezett úton kívül, amely nyílegyenesen tartott a horizont felé. Olvasott már a valyriai utakról, de eddig még soha nem látta őket. A Birtok befolyása elért egészen Sárkánykőig, de Westeros kontinensére már nem terjedt ki.
Különös. Sárkánykő nem több mint egy szikla. A gazdagságaitól nyugatra fekszik, de voltak sárkányaik. Biztosan tudták, mi van arrafelé.

Túl sokat ivott múlt éjjel. Lüktetett a feje, és még a hintó enyhe imbolygásától is epe gyűlt a torkába. Bár egyetlen szóval sem panaszkodott, kényelmetlensége nyilvánvaló volt Illyrio Mopatis számára.

– Gyere, igyál velem – invitálta a kövér ember. – Mint mondják, a sárkánytüzet pikkellyel kell kezelni. – Mindkettejüknek töltött egy szederborral teli kancsóból, az ital olyan édes volt, hogy azonnal odavonzotta a legyeket. Tyrion egy legyintéssel elhessegette őket, és hosszan ivott. Olyan émelyítő volt az íze, hogy csak nagy nehézségek árán tudta lent tartani. A második kupa már sokkal könnyebben csúszott. Étvágya azonban még így sem volt, és amikor Illyrio odakínált neki egy tál krémbe forgatott szedret, visszautasította.

– A királynőről álmodtam – mondta. – Térden álltam előtte, hűséget fogadtam, de összetévesztett a bátyámmal, Jaimevel, és megetetett a sárkányaival.

– Reméljük, hogy ez az álom nem bizonyul látnokinak. Ravasz egy ördögfióka vagy, ahogy Varys is mondta, és Daenerysnek szüksége van ravasz emberekre maga körül. Ser Barristan bátor és igaz lovag, de nem hiszem, hogy valaha is ravasznak nevezték volna.

– A lovagok csak egyfajta problémamegoldást ismernek: megragadják a lándzsájukat, és rohamoznak. Egy törpe egészen másképp néz a világra. És mi van veled? Te magad is ravasz ember vagy.

– Hízelegsz – legyintett Illyrio. – Az viszont biztos, hogy nem utazásra születtem, ezért küldelek magam helyett Daeneryshez. Nagy szívességet tettél őfelségének, amikor megölted az apádat, és remélem, hogy nem ez volt az utolsó. Daenerys nem olyan ostoba, mint a bátyja volt. Jó hasznodat veszi majd.

Gyújtósként
? Tyrion magában elmosolyodott.

Aznap csak háromszor cseréltek lovakat, de óránként legalább kétszer megálltak, hogy Illyrio lekászálódjon a hintóról, és könnyítsen magán.
A mi sajturunk akkora, mint egy elefánt, de a hólyagja mogyorónyi,
gondolta derűsen a törpe. Az egyik megállás alkalmával kihasználta az időt, hogy jobban megnézze magának az utat. Pontosan tudta, mit fog találni: nem keményre döngölt földet, téglát vagy kockaköveket, hanem egybeolvasztott kőszalagot, amely fél lábbal a talaj fölé emelkedett, hogy az eső és a hólé lecsorogjon róla. A Hét Királyság útnak nevezett sáros ösvényeitől eltérően a valyriai utak elég szélesek voltak ahhoz, hogy akár három szekér is elférjen rajtuk egymás mellett, és sem az idő, sem a forgalom nem tett kárt bennük. Változatlan formában fennmaradtak még négy évszázaddal azután is, hogy Valyria találkozott a végzetével. Gödröket és repedéseket keresett, de csak egy kupac meleg ürüléket talált, az egyik ló hátrahagyott emlékét.

A lószarról eszébe jutott az apja.
Valamelyik pokolra kerültél, apám?
Egy kellemes, hideg kis pokolba, ahonnan felnézel, és láthatod, ahogy segítek visszaszerezni a Vastrónt Őrült Aerys lányának
?

Amint újra elindultak, Illyrio elővarázsolt egy kisebb zsák sült gesztenyét, és folytatta beszámolóját a sárkánykirálynőről.

– Attól tartok, a legfrissebb hírem is régi és elavult Daenerys királynőről. Ha jól sejtem, mostanra maga mögött hagyta Meereent. Végre van hadserege, igaz, elég szedett-vedett társulat: zsoldosok, dothraki lovasurak, Makulátlan-gyalogság. Nem kétséges, nyugat felé vezeti őket, hogy visszafoglalja apja trónját. – Felnyitott egy fokhagymás csigákkal teli korsót, beleszagolt, és elmosolyodott. – Remélem, Volantisban friss híreket kapsz róla – mondta, és kiszippantott egy csigát a házából. – A fiatal lányok és a sárkányok ugyanolyan önfejűek, és lehet, hogy finomítanod kell a terveiden. Griff tudni fogja, mi a teendő. Kérsz egy csigát? A fokhagyma saját kertemből való.

Ha meglovagolnék egy csigát, akkor is gyorsabban haladnék, mint ez a hintó.
Tyrion elutasítóan intett.

– Nagyon nagy bizalmat helyezel ebbe a Griff nevű emberbe. Egy újabb gyerekkori barát?

– Nem. Ti zsoldosnak neveznétek, de westerosi születésű. Daenerysnek olyan emberekre van szüksége, akik méltóak az ügyéhez. – Illyrio felemelte a kezét. – Tudom, tudom: „
a zsoldosok a becsület elé helyezik az aranyat
”, gondolnád.
És „ez a Griff biztosan elad a nővéremnek”.
Nem így van. Griffben megbízom, mintha a testvérem lenne.

Újabb végletes hiba.

– Akkor én is így teszek.

– Az Arany Kompánia jelen pillanatban is Volantis felé menetel, hogy ott várja meg királynőnk érkezését keletről.

Az arany alatt ott a kemény acél.

– Úgy hallottam, az Arany Kompánia szerződésben áll az egyik Szabad Várossal.

– Myrrel – felelte önelégült mosollyal Illyrio. – De a szerződés felbontható.

– Sokkal több pénz van a sajtban, mint gondoltam – mondta Tyrion. – Ezt hogy fogod elérni?

A tanácsos összefonta kövér kezét.

– Némelyik szerződést tintával írják, némelyiket vérrel. Ennél többet nem mondhatok.

A törpe ezen elgondolkodott. Az Arany Kompánia elismerten a legjobb szabadzsoldos-csapat volt, egy évszázada alapította Keserűacél, Méltatlan Aegon fattyú fia. Amikor Aegon egy másik fattya megpróbálta megszerezni a Vastrónt egyenes ági féltestvérétől, Keserűacél is csatlakozott a felkeléshez. A Fekete Sárkány azon követői, akik túlélték a csatát, de nem voltak hajlandóak térdet hajtani, a Keskeny-tenger túlsó oldalára menekültek. Köztük voltak Daemon fiatalabb fiai, Keserűacél, valamint több száz föld nélküli nemes és lovag, akiknek hamarosan áruba kellett bocsátaniuk a kardjukat, hogy enni tudjanak. Néhányan csatlakoztak a Szakadt Lobogóhoz, mások a Második Fiakhoz vagy a Szűz Katonáihoz. Keserűacél látta, hogy a Blackfyre-ház hadereje szétszóródik a világ négy égtája felé, ezért megalapította az Arany Kompániát, hogy összefogja a száműzötteket.

Az Arany Kompánia zsoldosai attól a naptól fogva a Vitatott

Földeken éltek és haltak meg, Myr, Lys vagy Tyrosh értelmetlen kis háborúiban segédkezve, és arról a földről álmodozva, melyet apáik elvesztettek. Száműzöttek és száműzöttek fiai voltak, nincstelenek és üldözöttek... ám ezzel együtt kiváló harcosok.

– Elismeréssel adózom a meggyőzőerőd előtt – bólintott Tyrion. – Hogy sikerült rávenned az Arany Kompániát, hogy vállalják drága királynőnk ügyét, amikor fennállásuk során oly sokat harcoltak a Targaryenek
ellen
?

Illyrio úgy söpörte félre az érvet, mintha csak valami kellemetlenkedő rovar lett volna.

– Fekete vagy vörös, a sárkány az sárkány. Amikor Rettenetes Maelys meghalt a Lépőköveknél, kihalt a Blackfyre-ház férfi ága. – A sajtkereskedő elmosolyodott villás szakálla mögött. – Daenerys megadja a száműzötteknek azt, amit Keserűacél és a Blackfyre-ök sosem tudtak: hazaviszi őket.

Tűzzel és karddal.
Ez az a fajta hazatérés volt, amit Tyrion is szeretett volna.

– Tízezer kard hercegi ajándék, ezt elismerem, őfelsége biztosan nagyon elégedett lesz.

A tanácsos rengő tokával fejet hajtott.

– Nem tudhatom, mi okoz örömet őfelségének.

Nagyon okos.
Tyrion sokat, és még annál is többet tudott a királyok hálájáról. Miért lennének mások a királynők?

A tanácsos nem sokkal később elaludt, magára hagyva Tyriont gondolataival. Azon töprengett, vajon mit fog szólni Barristan Selmy, amikor csatába kell lovagolnia az Arany Kompániával. A Kilenckrajcáros Királyok Háborúja során Selmy véres ösvényt vágott a soraik között, hogy végezzen az utolsó Blackfyre trónkövetelővel.
A felkelés különös hálótársakat szül. De nem különösebbeket, mint ez a kövér disznó és én.

Amikor megálltak lovakat cserélni, a sajtkereskedő felébredt, és azonnal ételért küldött.

– Hol vagyunk? – kérdezte a törpe a tanácsost, aki hideg kappannal és répából, mazsolából, valamint citrom– és narancsdarabokból készített mártással csillapította éhségét.

– Ez Andalos, barátom. A föld, ahonnan a ti andaljaitok jöttek. Elvették a szőrös emberektől, akik előttük itt éltek, és rokonságban állnak Ibben szőrös embereivel. Hugor ősi birodalmának szíve tőlünk északra fekszik, de mi csak a déli határvidékét érintjük. Pentosban mi Síkföldnek nevezzük. Keletebbre húzódik a Bársony-hegység, oda tartunk.

Andalos.
A Hit azt tanította, hogy egykor a Hét is emberi formában járta az andalosi hegyeket.

– „Az Atya felnyúlt a kezével a mennyekbe, lehozott hét csillagot – idézte Tyrion emlékezetből –, és egyesével Hegyi Hugor homlokára illesztette őket, tündöklő koronát teremtve belőlük.”

Illyrio tanácsos különös pillantást vetett rá.

– Nem is tudtam, hogy az én apró barátom ennyire vallásos.

A törpe megvonta a vállát.

– Gyerekkori csökevény. Tudtam, hogy nem lehetek lovag, ezért főseptonnak készültem. Egy kristálykorona legalább egy lábat adott volna a magasságomhoz. Tanulmányoztam a szent könyveket, és imádkoztam, amíg fel nem sebesedett mindkét térdem, de vállalkozásom tragikus véget ért. Elértem azt a bizonyos életkort, és szerelembe estem.

– Egy szűz? Ismerem az érzést. – Illyrio jobb kezét bedugta köpenyének bal ujjába, és előhúzott egy ezüstmedaliont. A belsejében egy nő festett képe volt, kék szemű, ezüsttel csíkozott aranyhajú. – Serra. Egy lysi párnásházban találtam rá, és hazahoztam, hogy az én ágyamat melegítse, de végül feleségül vettem. Én, akinek az első asszonya Pentos hercegének unokatestvére volt. A palota kapui onnantól fogva zárva voltak előttem, de nem érdekelt. Ez az ár bőven megérte Serráért.

– Hogyan halt meg? – Tyrion tudta, hogy halott; egyetlen férfi sem beszélne ilyen kedvesen egy asszonyról, aki elhagyta.

– Egy braavosi kereskedőgálya érkezett Pentosba a Jáde-tengerről. A
Kincs
fokhagymát, sáfrányt, gagátot és jádét, skarlát brokátot és zöld selymet hozott... és a szürke halált. Megöltük az evezősöket, amint partra léptek, és felgyújtottuk a hajót a horgonyzóhelyen, de a patkányok leszaladtak az evezőkön, és kirajzottak a mólóra. A járvány kétezer emberrel végzett, mire kitombolta magát. – Illyrio tanácsos összecsukta a medaliont. – A kezeit a hálószobámban tartom. Olyan puha keze volt...

Tyrion Tyshára gondolt, és kinézett a mezőkre, ahol egykor az istenek sétáltak.

– Miféle isten teremt patkányokat, járványokat és törpéket? –

Újabb részlet jutott eszébe a
Hétágú Csillagból
– „A Szűz előhozott neki egy lányt, hajlékony volt, akár a fűzfa, szemei mélykék tavak, és Hugor kijelentette, hogy ő lesz a felesége. Az Anya termékennyé tette, a Vénasszony pedig megjövendölte, hogy negyvennégy erős fiút fog szülni a királynak. A Harcos erővel ruházta fel karjukat, míg a Kovács vaspáncélt készített nekik.”

– A ti Kovácsotok valószínűleg rhoyne-i lehetett – csipkelődött Illyrio. – Az andalok a folyó mentén élő ryhone-iaktól tanulták el a vasművességet. Ez tudott.

– A septonjaink nem tudják. – Tyrion kimutatott a pusztaságra. – Kik élnek a ti Síkföldeteken?

– Földművesek és munkások, akiket a földhöz köt a sorsuk. Vannak itt gyümölcsöskertek, birtokok, bányák... nekem is van néhány, bár ritkán látogatom meg őket. Miért tölteném a napjaimat odakint, amikor Pentosban, a közvetlen közelemben élvezetek sokasága áll rendelkezésemre?

– Élvezetek sokasága. –
És magas, vastag falak.
Tyrion megforgatta a bort a kupájában. – Pentos óta egyetlen várost sem láttunk.

– Itt csak romok vannak. – Illyrio egy csirkecsonttal a függöny felé intett. – A lovasurak járnak erre, amikor valamelyik khal úgy dönt, megnézi magának a tengert.

– Egyszer meg kéne semmisítenetek az egyik ilyen
khalasart,
és kiderülne, hogy a dothrakik nem is akarnak olyan nagyon átjönni a Rhoyne-on.

– Olcsóbb étellel és ajándékokkal megvásárolni az ellenséget.

Ha eszembe jutott volna, hogy egy darab szép sajttal vonuljak harcba a Feketevíznél, talán még mindig meglenne az orrom.
Apja mindig is megvetéssel tekintett a Szabad Városokra.
Kard helyett pénzzel harcolna
k,
mondogatta állandóan.
Az aranynak is megvan a maga haszna, de a háborúkat vassal nyerik.

– Adj aranyat egy ellenségnek, és vissza fog járni még többért, mondta mindig az apám.

– Ez ugyanaz az apád, akit megöltél? – Illyrio kipöckölte a csirkecsontot az ablakon. – A felbérelt zsoldosoknak esélyük sincs a dothraki horda ellen, ez Qohornál bebizonyosodott.

– Még a te bátor Griffednek sem? – gúnyolódott Tyrion.

– Griff egészen más. Van egy fia, akit bálványoz. Ifjú Griffnek hívja. Nem láttam még nála nagyszerűbb kölyköt.

A bor, az étel, a nap, a gyaloghintó imbolygása és a legyek zümmögése elálmosította Tyriont. Elaludt, aztán felébredt és ivott, Illyrio vele tartott. Mire az ég lilás színezetet öltött, a kövér ember már hortyogott

Tyrion Lannister aznap éjjel csatáról álmodott, amely vérvörös színbe öltöztette Westeros hegyeit. Ő is ott volt a sűrűjében, halált osztott egy akkora csatabárddal, mint ő maga, és ott harcolt mellette Bátor Barristan és Keserűacél, miközben az égen sárkányok köröztek. Álmában két feje volt, mindkettő orr nélküli. Az ellenséges sereget az apja vezette, így újra meg kellett ölnie. Aztán megölte a bátyját, Jaimet is, addig csépelte az arcát, amíg vöröses masszává nem vált, és minden ütésnél nevetett. Csak a harc végén vette észre, hogy a második feje zokog.

Amikor felébredt, kacska lába merev volt, akár a vas. Illyrio olajbogyót szemezgetett.

– Hol vagyunk? – kérdezte Tyrion.

– Még nem hagytuk el a Síkföldet, sietős barátom. Nemsokára beérünk a Bársony-hegységbe, ahonnan megkezdjük a mászást a Kis-Rhoyne partján fekvő Ghoyan Drohe felé.

Ghoyan Drohe rhoyne-i város volt, amíg Valyria sárkányai füstölgő romhalmazzá nem változtatták.
Mérföldeken és éveken át utazom vissza a történelemben
,
addig az időszakig, amikor még sárkányok uralták a világot.